
A lustálkodó lajhár sikerének titkai egy új kutatásban
A lajhárak híresen lassú és lomha állatok, akik az életük nagy részét fákon való pihenéssel töltik. Azonban egy friss kutatás új megvilágításba helyezte ezt a lassúságot, és arra a következtetésre jutott, hogy ez a jellegzetesség valójában hozzájárult a faj sikeréhez. A tudósok vizsgálták a lajhárok evolúciós történetét, beleértve a kihalt formákat is, amelyek csupán fosszíliák alapján ismertek. Az eredmények szerint a földön élő óriás lajhárok könnyű célpontot jelentettek az első emberi vadászok számára, míg a fákon élő kisebb lajhárok sikeresen átvészelték ezt a nehéz időszakot.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a lajhárok védelme kiemelten fontos, mivel ezek az állatok csupán az 30 millió éves evolúciós történet jéghegyének a csúcsát képviselik. Dr. Alberto Boscaini, a Buenos Aires-i Egyetem kutatója, aki a tanulmányt vezette, figyelmeztetett arra, hogy több lajhárfaj veszélyben van, és sürgette a cselekvést a teljes kihalás elkerülése érdekében. Jelenleg a lajhárok kicsi, fákon élő emlősök, amelyek aranyos arcukról és nyugodt természetükről ismertek, és kizárólag Dél- és Közép-Amerika esőerdőiben találhatóak.
Ha visszatekintünk a múltba, látható, hogy a lajhárok valaha rendkívül változatosak voltak. Az amerikai kontinensen számos különböző lajhárfaj létezett, különféle formákban és méretekben, amelyek alkalmazkodtak a különböző élőhelyekhez. A lajhárok élete nemcsak a fákon zajlott, hanem a földön, barlangokban, földalatti alagutakban, sőt, még vízben is éltek, egyesek akkora méretűek voltak, mint az elefántok, és magasabbak voltak, mint egy ember.
Körülbelül 15 000 évvel ezelőtt azonban a lajhárok elkezdtek eltűnni. A tudósok eltérő véleményen vannak a fajok kihalásának okait illetően; egyesek az emberi vadászatot, míg mások a környezeti tényezőket, például az éghajlatváltozást emelik ki. A legújabb kutatás során a kutatók a lajhárok testméretének változásait elemezték az evolúciós családfájuk alapján, és ezt genetikai adatokkal kombinálták. Megállapították, hogy a lajhárok többször is alkalmazkodtak a testméretükkel a klímaváltozásokhoz, anélkül, hogy hosszú távú hatásaik lettek volna.
Az „éles és hirtelen csökkenés” időszaka egybeesett azzal az időszakkal, amikor az emberek elterjedtek az amerikai kontinensen, és nagyemlősöket vadásztak élelemért. A nagyobb, földön élő lajhárok viszonylag könnyű célpontot jelentettek, és éppen ezek a fajták kezdtek eltűnni. Ezzel szemben a kisebb, fákon élő lajhárok nagyrészt észrevétlenek maradtak, és sikeresen túléltek a mai napig. Dr. Boscaini elmondta, hogy a jelenlegi lajhárok rendkívül lassúak, ami a nagyon alacsony anyagcseréjükből fakad. Ez a lassúság a túlélésük egyik stratégiája.
A kutatás társszerzője, Dr. Daniel Casali, a São Paulo-i Egyetem munkatársa hozzátette, hogy bár meg tudjuk védeni a még élő lajhárokat, sajnos már elvesztettünk olyan fajokat, amelyeket lehetetlen pótolni. A kutatás eredményeit a Science című tudományos folyóiratban publikálták. A lajhárok jövője tehát nemcsak a fennmaradásuk, hanem az ökológiai egyensúly szempontjából is kulcsfontosságú, és a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy sürgősen tenni kell a megmaradt fajok védelme érdekében.

